Event Agent

Sűlve-Főve Együtt!

A Szakács Olimpiát nem feltétlenül olyan csapatoknak ajánljuk aki tudnak főzni. Sőt!
Elkészíteni a 3-4 fogásos menüt közösen nem is olyan egyszerű mint ahogy tűnik. Meglepő módon a szakács olimpia komolyabb kihívást jelent a csapatoknak, mint egy magas kötéltechnikai pálya, mivel sokan úgy gondolják, ők nem is tudnak főzni, előítéletekkel rendelkeznek a konyhai munkáról és legszívesebben elzárkóznának a feladattól.

Mégis, valahogy a végeredmény mindig nagyszerű lesz és a siker, amelyet az „ételvadászatból” visszatért csapattagok elismerése jelent, hihetetlen sikerélményt nyújt a konyhai munkával foglalatoskodó résztvevőknek.
Hiszen a magunkba vetett hitünkön vagy hitetlenségünkön múlik minden.

A főzőversenyről röviden

Hasonlóan többi programajánlatunkhoz, a Szakács Olimpiának is , a Szakács Olimpiának is számtalan variációja van, létszámtól, rendelkezésre álló időkerettől függően.

  1. A nap programjának és a főzőverseny szabályainak ismertetésével kezdjük a tréninget.
  2. A résztvevőket kisebb csapatokba osztjuk és átadjuk számukra a szükséges felszereléseket, eszközöket.
  3. Ezt követően kezdetét veszi a vetélkedő, melynek keretén belül a csapatok feladata, hogy a leghatékonyabban összegyűjtsék GPS készülékek és egy „vaktérkép” segítségével az ételhez és terítéshez szükséges hozzávalókat, majd elkészítsék az étel(eke)t.
  4. Az a csapat nyer, amelyik a leghatékonyabban dolgozik együtt, amelyik a leggyorsabb, a legtaktikusabb, hiszen az optimális útvonal kiválasztása stratégiát igényel.

 

Természetesen ebből a programajánlatunkból sem hiányozhat a humor. Nagyon sokféle egyéb programmodulunkkal összeköthető és igen változatos helyszíneken is megrendezhető tréning.  

Főzzünk együtt!

További információkkal mindig szívesen állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken egyaránt:

Tel: +36 20 478 25 17
Tel: +36 30 278 32 51
Tel: +36 20 994 88 48

e-mail: info@eventagent.hu

 

To top