Event Agent

Tortuga Étterem Törzsvendégtalálkozó

Tortuga szigete Pesterzsébeten található.
Asztalok alatt úszkáló teknősök és kishalak, igényesen kialakított terek és izgai ínyenc finomságok jellemzik a Tortugát. Az 1999 óta működő étteremben összehangolt munka folyik, hiszen a vendéglátás komoly csapatmunka.

Külön megtiszteltetés volt számunkra, amikor a Tortuga Étterem Törzsvendég találkozójára a Tortuga Étterem vezetőivel együtt dolgozhattunk ki az étterem arculatához illeszkedő programot. A Visegrádon kikötő szárnyashajót érő kalóztámadástól, a vendégek elrablásán át az elrabolt kincsek megkereséséig mindenben a legapróbb részletekig számíthattunk a segítségükre és remek ötleteikre.
A rendezvény remekül sikerült  a Vendégek nyitottságának és vendéglátóik maximalista, igényes munkájának köszönhetően. 

Ezúton is szeretnénk gratulálni a Tortuga fantasztikus csapatának és köszönjük, hogy részesei lehettünk rendezvényüknek!

To top

Raiffeisen multi-navigációs kalandtúra

A hideg októberi időjárás sem vette el a kedvét a Raiffeisen Bank munkatársainak attól, hogy a 3,7 km  hosszú kalandtúrát teljesítsék.
A tréning elsősorban a csapatépítésre fókuszált. A csapatok igaz sötétedés után érkeztek vissza a szállodába de minden feladatot remekül teljesítettek és minden üzenetet megtaláltak a GPS készülékek, vaktérképek, feladatlapok segítségével. A megfáradt résztvevőket Lovagi lakoma várta

To top

Semmelrock Partnertalálkozó

Ha már megunták a wellness centrumok kényeztető szolgáltatásait, akkor feltétlenül érdemes felkeresni a Királyi Palotát.
A Semmelrock Partnerei számára ezt a kultúrális programunkat választotta. Minden elfogultság nélkül állítjuk, hogy ha a legélvezetesebb és könnyedebb hangulatú de mégis hihetetlenül informatív idegenvezetésen szeretnék jobban megismerni Magyarország illetve a műemlék történelmét, akkor ne hagyják ki a Királyi Palota idegenvezetőinek előadását, amely a résztvevőket is  tejesen lenyűgőzte. A túra alatt forralt borral, meleg teával, házi süteménnyel és sült gesztenyével kényeztettük Vendégeinket.

To top

Unicredit Kincsvadászok

Az Unicredit csapatépítő tréningjén a csapatok együtt dolgoztak a GPS készülékekbe előre beprogramozott pontok megtalálásában.
A hangsúly a csoportos döntéshozatalon, stragégiaalkotáson és természetesen a csapatépítésen volt. A csapatok ismételten minden feladatpontot, állomást megtaláltak. Komoly fejtörést okozva ezzel nekünk, hogy legközelebbi alkalommal milyen kihívások elé tudnánk állítani a remekül együtt dolgozó résztvevőket.

To top

Legendák nyomában a MOL

A helyszín Visegrád.
A város történelmi múltjának és természetei szépségeinek köszönhetően az egyik legkedvesebb tréninghelyszínünk, hiszen minden egy helyen adott ami egy rendezvény sikeréhez szükséges.
Látnivalókban, műemlékekben gazdag, csodálatos panorámát nyújtó helyek és gyönyörű erdők, mezők, minden időben jól járható erdei utak.
Ráadásul közvetlen szomszédságban a Fekete hegyen található szállodához, étteremhez és nem utolsósorban a bob-, mini-golf  és Canopy pályához. Csupán egy órányi távolságra Budapesttől. 

A csapatok térképek, GPS készülékek segítségével haladtak pontról pontra, állomásról állomásra és közben közösen gondolkozhattak a megtalált üzenetek megfejtésén,miközben szinte észrevétlenül ismerhették meg Visegrád történelmét. A kalandozás mellett a próbatételek sem maradhattak el, mint íjászat, dárdahajítás és sok más lovagi tornák világát idéző feladat. A csapatok remekül teljesítettek. A programot stílusosan egy Reneszánsz Lovagi lakomával zártuk.

To top

Country Challenge

Először szerveztünk csapatépítő kalandtúrát Sarlóspusztán, de a helyszín szívünkbe lopta magát és nemcsak a szálloda kedves és segítőkész személyzetének de környék meseszerű szépségének köszönhetően is.
A szálloda körüli kis erdők remek helyszínéül szolgáltak egy kellemes kalandjátéknak, melyet partnerirodánk számára szerveztünk és bonyolítottunk le. A 70 fős multinacionális cég munkatársaira komplex, igazi csapatmunkát igénylő feladatok vártak.
A tájékozódás mellett, egy stratégiai játékhoz hasonlóan kellett minden csapatnak „felépítenie” a saját jól működő tanyáját és közben bizonyítania rátermettségét és ügyességét.  

To top

Danfoss MeseErdő

A Danfoss családi napján életre kelt a visegrádi erdő.
A GPS készülékekkel, különleges térképekkel felszerelkezett csapatok híres mesefigurákkal találkozhattak az egyes pontokon és titkos üzenetek nyomába eredhettek. 
A méltán híres Hófehérke, Tigris a gonosz vasorrú bába stb. várta a lelkes csapatokat különféle feladatokkal, melyek végrehajtását követően a csapatok plusz információkhoz juthattak. Az egésznapos rendezvény helyszínéül a Nagyvillám Étterem szolgált.

To top

Fedezzünk fel városokat!

Kalandozás Szentendrén

A Corning csapat számára szerveztünk egy különleges városi túrát Szentendrén. A csapat GPS készülék és egy információkban hiányos térkép segítségével fedezte fel a várost és fejtették meg az elrejtett üzenetekben található kérdéseket, illetve nagyon ügyesen oldották meg a feladatokat.
A két és fél órás program után az ünnepélyes eredményhirdetésre az „utolsó állomáson” az étteremben került sor, a jól megérdemelt ebédet követően.    

To top

Deutsche Telekom AG

Motorcsónakkal a Dunán
Szentendre-Budapest-Visegrád-Szentendre

Ha Dunakanyar, akkor hajózás és ha hajózás, akkor pedig motorcsónak! Vannak az életben olyan programok, melyeket mindenkinek legalább egyszer ki kell próbálnia! Pezsgőzés egy hangulatos  kikötőben, száguldás és városnézés a Dunán, egy kellemes ebéddel összekötött program felejthetetlen élménnyel tud szolgálni minden résztvevő számára. Szentendrei indulással szerveztünk két motorcsónakunkkal hajós kirándulást Budapestre, majd Visegrádra.  A kellemes szeptemberi túrát egy könnyű ebéddel szakítottuk csak meg a Nagyvillám Étteremben.  

 

To top

Quaestor a magasban

Visegrádon, a Fekete-hegy tetején található Nagyvillám Éttermet mindig szívesen ajánljuk Partnereinknek, csapatépítő rendezvényeik helyszínéül.  A Quaestor csapatépítő rendezvénye is az épületet körülölelő réteken került megrendezésre. A nap során 50 fő teljesítette a magas és alacsony kötéltechnikás feladatokat, íjászkodott és küzdte le félelmeit a magassággal szemben a Canopy pályán és a  kizárólag erre a rendezvényre felépített mászófalon. 

 

To top

BDI rendezvénysorozat

Szeptember közepén az ipari disztribúcióban vezető szerepet betöltő nemzetközi vállalat, a BDI részére szerveztünk konferenciát és csapatépítő programokat. A rendezvény helyszínéül, a visegrádi Nagyvillám Étterem szolgált.  A szakmai előadások az épületegyüttes emeleti konferencia termében, az outdoor programok az étterem melletti réten, majd az egész napos programot záró “parázs-varázs” grill party pedig az étterem hangulatos teraszán került megrendezésre. A 4 fős csapatok  igazán szórakoztató programokban, mint íjászatban és mini-golf bajnokságban mérhették össze ügyességüket.

 

To top

To top

NOKIA CHALLENGE DAY

NOKIA KONFERENCIA ÉS KIHÍVÁS NAPJA
2008. szeptember 3-5.
Siófok

Szeptember elején, a három napos konferenciával összekötött csapatépítő tréninget szerveztünk Partnerünknek.
A csodálatos, napos és meleg időjárásnak köszönhetően minden adott volt a rendezvény sikeréhez.  
A  második napon a szakmai előadásokat követően került sor a csapatépítő programokra. 

A programot egy játékos, vizibicikli-bajnoksággal kezdtük.
Ezt követően, GPS Multinavigációs kalandtúra várt a csapatokra, melynek keretén belül fedezhették fel Siófokot a több európai országból érkezett résztvevők.  
A „Discover to Siófok” tréning programunkban a csapatok egymás ellen versenyeztek, elsősorban navigációban, stratégiai gondolkodásban és problémamegoldásban mérhették össze ügyességüket.

 

 

To top

FRIESLAND ÉJSZAKAI KALANDOZÁS

DEBRECEN
Aki pénteken,  Debrecen határán található Nagy Erdő környékén járt, talán egy kicsit meglepődhetett  hiszen a több száz fejlámpát viselő, lelkes, GPS Kincsvadásszal találkozhatott az éjszaka közepén.  

Az útról nézve az erdőben kisebb-nagyobb fénypontokat lehetett csak észleli, ahogy a csapatok nagy léptekkel siettek egyik állomásról a másikra. A csapatok közel 27 előre beprogramozott pontot kerestek az erdőben, melyeken különféle csapatépítő jellegű feladatokat, elrejtett üzeneteket kellett megtalálniuk, vagy betekerni vizibiciklivel egy tó közepére de elsősorban a legoptimálisabb távolságot megtenni adott idő alatt.  
A közel két és fél órás kalandtúrának köszönhetően nemcsak a debreceni Nagy Erdő minden részletét,  de egymást is sikerült jobban megismernie a csapattagoknak.

To top

To top

Játszóteret építettünk Visegrádon

Új játszótérrel gazdagodott a Pilisi Parkerdő.
A KFKI Rendszerintegrációs Zrt. tíz munkatársa a Pilisi Parkerdő egy közkedvelt kirándulóhelyén, Visegrádon játszóteret épített hagyományteremtő szándékkal. Az egész napos program során a KFKI csapata trénerünk irányításával állította fel az európai uniós szabványoknak megfelelő fajátékokat.  

A KFKI Zrt. társadalmi felelősségvállalási programjának keretein belül, 2001 óta fő szponzora a KFKI Kamarabalettnek, valamint a tánc mellett az élsportban is jelen van a vállalat, hiszen Nagy Tímea, olimpiai bajnok vívónőt is segíti munkájában.

A KFKI Zrt. emellett 2002 óta állandó támogatója a „Képzőművészet Magyarországon” című internetes galériának (www.hung-art.hu), amely több ezer képzőművészeti alkotás digitális reprodukcióját tartalmazza magyar és angol nyelvű magyarázatokkal.  

„Büszkék vagyunk arra, hogy a KFKI felelős vállalatként az élet számos területén tud segíteni és értéket teremteni a társadalom számára.
Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy a játszótér építés ötlete egy munkatársunktól származott, amit mindenki lelkesen támogatott, így a megvalósításnak is örömmel állt neki a KFKI csapata” – mondta el Kászonyi Péter, a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. ügyvezető igazgatója.  

Visegrád, 2008. június 6.

To top

GlaxoSmithKline két napos csapatépítésen

A GlaxoSmithKline – a világ egyik vezető kutatásorientált gyógyszergyártó és egészségmegőrző vállalat -  vezető szerepet tölt be a védőoltások, a fertőzések, a központi idegrendszeri és légúti betegségek gyógyításában.  

A vállalat számára kétnapos intenzív csapatépítő programot szerveztünk.
Az első nap keretén belül a csapat extrém magassában csúszott végig a 10 szakaszból álló visegrádi drótkötélpályán. 
A nap második felében paintball-harc vár a cég munkatársaira, melynek keretén  belül a résztvevőknek, a győzelem érdekében szorosan együtt kellett dolgozniuk. A különféle játékot és stratégiát igénylő pályákon szinte észrevétlenül repült el a több, mint négy óra játékidő.
A második nap GeoChallenge programunkkal folytatódott. A kalandtúra fáradalmait a csapatok a Nagyvillám Étterem panoráma teraszán pihenték ki. Ezúton is gratulálunk a GSK munkatársainak teljesítményükhöz a júniusi melegben!

2008. június 19-20.

Synergon csapatépítés

A Synergon Informatika Nyrt. vezető hazai tulajdonú, regionális szinten tevékenykedő megoldásszállító vállalat számára szerveztünk és tartottunk csapatépítő tréninget Visegrádon. A programon résztvevő 60 fő, a nyári forróság ellenére is remekül teljesítette a csoportmunkát, fizikai és szellemi kihívást jelentő feladatokat.

2008. június 16.

To top

Legendák nyomában a Milted-Investments

Középkori legendák nyomába eredtek a Milted-Investments Kft. munkatársai.
A kalandtúra keretén belül a lovagi tornák hangulatát idéző feladatokban és tájékozódásban mérhették össze ügyességüket a „Lovagrendek” Visegrádon. Az outdoor programot stílusosan egy Reneszánsz Lovagi Lakoma követte a Nagyvillám Étterembe.A fizikai és szellemi kihívás, gasztronómiai örömök mellett a délután folyamán maradt még idő a szórakozásra is a visegrádi bob-pályán.

Visegrád, 2008. június

MTV Networks Kincsvadászok!

Május 23-án az MTV Networks 96 munkatársa számára egynapos csapatépítő tréninget szerveztünk Visegrádon. A VIVA TV műsorairól elnevezett csapatok a délelőtt során, GPS Kincsvadászat keretén belül tájékozódásban, különböző csapatmunkát igénylő feladatokban mérhették össze ügyességüket.

A délután folyamán a hangsúly a kreativitásra és még mindig a csapatmunkára került. A VIVA Picasso! festőverseny során lenyűgöző alkotások készítettek a résztvevők. A kihívásokban és feladatokban gazdag napot egy könnyed hangulatú mulatsággal zártuk. Ezúton is gratulálunk az MTV Networks munkatársainak fantasztikus teljesítményükért!

Visegrád, 2008. május 23.

To top

To top