Elektromos flotta
A flotta 6 db Friendship550E kishajóból áll, amelyek egyenként 4 személy hajóztatására alkalmasak úgy, hogy sem hajóvezetői engedély, sem pedig hajólevél nem szükséges használatukhoz.
GPS Kincsvadászat - Elektromos hajókkal
A verseny 4 fős csapatokkal játszható - a vízben meghatározott nagyságú vízterületen (a játék időtartamától függően) GPS pontok kerülnek kijelölésre, amelyeket a játékosoknak megtalálniuk és érinteniük kell. Az egyes csapatok stratégiát alakíthatnak ki egymás között, hogy hogyan osztják fel a területet, vagy hajóegységenként egymás ellen is játszhatnak.
Vitorláshajó kirándulás a Balatonon
25 fős csoport esetén 5 hasonló menettulajdonságú hajóval sétahajókázás vagy akár házi vitrolásverseny bonyolítható le.
Verseny menete:
Sorsolással eldöntjük, hogy ki melyik hajón versenyez.
A flotta kihajózik a nyíltvízre, ahol a háromszögben elhelyezett bóják segítségével kijelölt pályát kell teljesíteniük. A fordulókat a zsűrihajó ellenőrzi.
A verseny a széltől függően két vagy három futamból áll.
Azon vendégek számára,akik nem kívánnak versenyezni, elektromos motorcsónakokat biztosítunk, hogy a versenyt a vízről figyelhessék, vagy rövid kirándulást tegyenek a part mentén.
Az utolsó befutó után a flotta együtt visszahajózik a kikötőbe, ahol ünnepélyes eredményhirdetés következik.
